Képregényes sorozatok

Sajnos hálátlan feladat a vizsgaidőszakon keresztül menni, mert - bármennyire is szeretem a könyveket- ilyenkor se időm, se energiám olvasni. Pihenni azért néha muszáj, így ilyenkor valami kevésbé agyilag megterhelő hobbihoz nyúlok, ami számomra a filmek és a sorozatok legtöbbször. A régi kedvenc sorozataim mellett pedig pár újat is bepróbáltam az utóbbi pár hónapban, amelyek közül a Marveles sorozatokat szerettem meg legjobban mostanában - ironikus módon, ha azt nézzük, mekkora csalódást okoztak a mozivásznon legutóbb. Jöjjön tehát egy összefoglaló spoileres (!) poszt az Agent Carter, Daredevil és Agents of S.H.I.E.L.D. legutolsó évadjáról.

Agent Carter (1. évad)

Emlékezve a gyengén kezdő testvérsorozatra, valamint az első, unalmas cselekményű Amerika Kapitány filmre, jó sokáig halogattam ezt a sorozatot, pedig nagyon nem kellett volna. A nyolc epizód cselekménye roppant izgalmas volt, rendesen felépítve, felesleges (romantikus) szálak nélkül, amire már jó ideje szükség volt a női főszereplős sorozatok terén. Utóbbi húzás persze logikus volt, ha azt nézzük, hogy Peggy még mindig Steve-et, vagyis Amerika Kapitányt siratja. Peggy Carter karaktere kiemelkedően badass volt a női hősök között, mert bátor, találékony és intelligens volt, nem is említve azt, hogy egy olyan korban kellett helytállnia a férfiak között, amikor mindenki lenézte a neme miatt. A feminista énemnek nagyon tetszett, hogy soha nem adta fel önmagát és ezerszer jobban megkedveltem, mint a filmben. A többiek karakter szintén érdekes volt, Howard Stark természeten hozta a Tony-féle egocentrikus nőcsábász szerepet, amivel szemben állt Peggy későbbi segítője, Jarvis angol úriembersége. Bár shippelési lehetőségekből nem volt hiány, de ahogy említettem, itt megkíméltek minket a romantikus száltól és jobban ráfókuszáltak a hidegháborús események adta lehetőségekre, mint például a főgonosz személye. Összefoglalva az első évadot, szerintem a nézők többségének nagy meglepetés volt ez a sorozat, amit már nem csak az akcióért érdemes elkezdeni, hanem a 40-es évek hangulatáért és zenéjéért. Márpedig ha valaki szereti az utóbbit, akkor kötelező nézős ez a sorozat. 

Agents of S.H.I.E.L.D. (2. évad)

A tavalyi és idei év legnagyobb meglepetése volt az a színvonal növekedés, amin a sorozat az első évad második felétől végigment és meg sem állt egészen a második évad fináléjáig. Bár az idei szezon elején még volt bennem egy kis szkepticizmus – ezért darálva kezdtem el az évadot, de pár rész után ugyanúgy megfogott a történet, mint korábban, így hamarosan hetiben folytattam. Új karakterekkel bővült a csapat, akik közül legjobban Huntert kedveltem meg, bár Bobbival sem volt gondom egészen a másik S.H.I.E.L.D. felfedezéséig. A régiek közül Skye-t és Fitzet még mindig nagyon szeretem, míg Simmons karaktere nem egyszer okozott meglepetést, negatívat és pozitívat egyaránt. Szerencsére a készítők tanultak az előző évadból és most már teljesen ráfókuszáltak az összefüggő cselekményszálra az epizódok között. Így kerültek képbe az Inhumans-ek a szezon második felében, ahol nem egy fordulattal találkozhattunk a főgonoszt tekintve. Bár igaz, meglepetésekben eleve nem szűkölködött a sorozat.  Skye, ha eddig nem volt főszereplő, most már teljesen az, mert a sztorit főleg az ő karaktere mozgatta, kezdve attól, hogy átváltozott, majd a családját is megismertük.  Az egyedüli gyenge pontja a sorozatnak most már csak Ward karaktere, aki céltalanul került ki-be a képbe, majd egy újabb (most már halott) love-interest-et kapva, megint a Hyrával nyomul. De legalább nem vált jófiúvá és tökéletes célpontja volt a beszólásoknak. A finálé természetesen cliffhangerrel zárult, ami főleg azért bosszantó, mert Fitz és Simmons kapcsolata új szintre emelkedhetett volna, ha nincs az a fránya alien cucc, ami beszippantotta volna a lányt. Mindezek után persze roppant várós a folytatás, még jó, hogy lesz 3. évad. 

Daredevil (1. évad)

Bár ez a sorozat abszolút nem volt tervben számomra – tudva azt, hogy alig lesz köze a Marvel Univerzumhoz – de miután kíváncsiságból belepillantottam az előzetesbe, tudtam, hogy muszáj adnom egy esélyt a sorozatnak. Jól is tettem, mert egy kiemelkedő minőségű szuperhősös sorozatot kaptam, ami mentes a sablonos akciójeletektől, valamint karakterizációtól. Marveles sorozathoz képest a hangulata meglepően sötét volt, sokkal több vérrel és hullával, de ez a felnőttesebb hangvétel csak javára vált a sorozatnak. Matt Murdock főhős létére sokkal árnyaltabb volt, mint az átlag képregényes szuperhősök, mert nemcsak mások által voltak folyamatosan megkérdőjelezve a törekvései, hanem önmaga által is. Míg a főgonosz, Wilson Fisk nem is lehetett volna kevésbé szimpatikusabb. Igen, még annak ellenére is, hogy ölt, csalt és átgázolt másokon. Ennek viszont megvolt az oka, ahogy Fisk elérendő céljának is, ami Hell’s Kitchen (a városuk; how ironic) biztonságossá tétele. Ja, hogy az eszközei nem voltak mindig brutalitás mentesek? Ez tény, de főgonosz karakter létére pont ez volt az izgalmas benne, hogy soha nem tudtuk, mire képes, míg más pillanatokban egyszerűen az emberi oldalát láttuk, amelyikkel képes törődni a szerettei iránt. A flashbackek miatt pedig sikerült sokkal jobban megismernünk mindkettőjüket, valamint a múltjukat.  A főszereplők mellett a mellékszereplők is roppant érdekes volt fekete-fehér mivoltuknak köszönhetően, akik még közel sem fedték fel az összes titkukat – mint például Karen - emiatt pedig előre borítékolható, hogy (a szerencsére berendelt) 2. évad sem lesz unalmas. Az egyetlen negatívumot pedig remélem, kiküszöbölik addigra, ami nem más, mint Daredevil (szerintem inkább béna, mint menő) kosztüme.