Megmondom őszintén, olyan régen olvastam Pippa Kenn történetét, hogy alig pár dologra emlékeztem, mikor neki kezdtem a folytatásnak. Miért ilyen későn? Jogos a kérdés. Egy ideje már a polcomon volt a második rész, de egyszerűen nem tudtam rávenni magam, az oka pedig nagy valószínűséggel a műfajához köthető.
Ahogy egyre kevesebben ülnek be egy disztópiás/poszt-apokaliptikus YA filmre a mozikban – aminek köszönhetően sorra buknak ezek a filmek – úgy én is már belefáradtam ebbe a műfajba. Éhezők viadala, Az útvesztő, A beavatott, Az emlékek őre azok a könyvek, amikből adaptáció is készült, de ez egytizede sem annak a mennyiségnek, ami a hazai könyvespolcokon is megtalálható. A mennyiség pedig a minőség rovására megy, és egyre silányabb, összecsapott történetekkel találkozni manapság. Ezek után valahogy nincs sok kedvem ebből a műfajból olvasni, pedig nem egy elkezdett sorozatom van.
A történetről: Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez?
Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre.
A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.
Amikor sikerült végre rávennem magam az olvasásra, a viharszívű Mya Mavis egyszerre okozott kellemes és kellemetlen csalódást.
Bár a könyv kezdetén csak kapkodtam a fejem a sok új szereplő láttán (vagy régi, csak nem emlékeztem), egyre jobban sikerült belerázódnom a történetbe, ami a kezdeti nehézségek után nagyon izgalmasnak bizonyult. Egyes karakterek szála mindenképp.
Pippa és Ruben szemszögéhez csatlakozott Mya és Gage is, utóbbi halottaiból visszatérve. Bírtam Gage-et, aki a sok szurkálódás és mogorvaság ellenére fokozatosan elnyerte Pippa és az én szimpátiámat is. Ruben ellenben kimondottan antipatikusan viselkedett, aminek köszönhetően a könyv végére egy új párost shippeltem, őt meg megutáltam. (Utóbbi negatívumot ellenben nem tudom felróni Fanninak, mert bátor húzás volt. A szerelmi háromszög behozása ellenére is.) Pippa újdonsült testvéreit, Philt és Hazelt szintén megkedveltem. A címszereplő Mya karakterét viszont nem sikerült, sőt, az ő szemszögéből látott részeket egyenesen untam a könyv nagy részében. A sok fura látomás és a hozzáállása a történetekhez sem segített, egyszerűen távol tartott attól, hogy megkedveljem Myát.
Bár a regény főcselekménye érdekes és izgalmas kimenetellel kecsegtetett a merész és meglepő fordulatok miatt, de mégis időbe telt számomra belevonódnom a történetbe, amit a könyv stílusának tudok be. Nem emlékszem arra, vajon a Pippában is találkoztam ilyen kacifántos mondatokkal, de néha egyszerűen úgy éreztem, mintha az írónő belegabalyodott volna a saját mondataiba, ezzel kizökkentve az olvasót, engem a történetből.
A másik dolog, amivel nem értettem egyet, a főgonosz kilétének leleplezésével, aki beengedett minket a gondolataiba idő előtt néhány fejezet erejéig. Az persze jó volt, hogy jobban megismertük a miértjeit, de számomra ezzel elvette Fanni a meglepetés erejét.
A negatívumok ellenére viszont elégedett voltam a történettel, és mindenképp kíváncsi leszek a folytatásra.
Amit nagyon szerettem benne: A kolónia leírását és az eseményeket, Gage karakterét.
Ami kívánnivalót hagy maga után: A kacifántos mondatok és a gonosz karakter szemszögének behozása.
Kedvenc karakter: Gage, Phil
Borító: 5/5
Pontozás: 5/3,5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése