Cora Carmack: Színjáték

Bár a könyvekben egyáltalán nem vetem meg a romantikus történeteket, azért igyekszem mindig olyanokat kifogni, amelyeknek a szerelmi szála mellett van másik cselekmény is. Hiszen bármennyire is a reménytelen romantikusok táborát erősítem, szeretek izgulni a szereplők életben maradásáért egy akciódús regényben. A könyvpiac manapság legpopulárisabb műfaját, a New Adult erotikus regényeket ez pont nem jellemzi, mégis igent mondtam Cora Carmack debütáló könyvére, a Szakítópróbára, mert úgy tűnt, a szerelem mellett volt egy rendes történet is. A könyv végére érve viszont nem azt kaptam, amire vártam, így egy csalódással a hátam mögött már nem is voltam annyira kíváncsi Miss Carmack könyvének a folytatására, a Színjátékra.   

Egészen mostanáig. 

Ugyanis annyi helyen olvastam, hallottam, hogy Cade története mennyivel jobb, mint Blissé, hogy végül mégis neki álltam. Második esély, meg ilyenek. Be kell vallanom, megérte. Minden mennyiségben.

A történetről: Mackenzie „Max” Millernek van egy problémája. A szülei meglepetésként váratlanul meglátogatják, és ha meglátják festett haját, a tetoválásait és a piercingjeit, talán még ki is tagadják a lányukat. És ami ennél is rosszabb, arra számítanak, hogy a barátja egy rendes, kedves fiú, nem pedig egy Mace nevű, tetovált nyakú srác, aki egy bandában zenél. A hazugságok hálója kis híján megfojtja Maxet, ám ekkor találkozik Cade-del. Cade azért költözött Philadelphiába, hogy színész legyen, és maga mögött hagyja a problémáit Texasban. Eddig azonban a problémáktól nem sikerült megszabadulnia, a színpadra pedig nem sok alkalommal jutott fel. Amikor Max megszólítja egy kávézóban, és azzal az őrült ötlettel áll elő, hogy játssza el a barátja szerepét… Cade beleegyezik. Az alakítása azonban túl jól sikerül, ezért arra kényszerülnek, hogy tovább folytassák a játékot. Minél hosszabb ideig színlelik a kapcsolatot, annál valóságosabbá válik.

Nem szívesen hasonlítok könyveket más könyvekhez, de úgy érzem, itt kénytelen leszek. Persze jó értelemben, mert az írónő sok mindent sikeresen kiküszöbölt az első rész óta. Még jobb alaptörténet, még érdekesebb karakterek és látható jellemfejlődésük, komolyabb mondanivaló és pontosan elegendő romantika. Mert amit az első részben sokalltam – pedig olyan jól kezdődött a szerelmi szál – itt fokozatosan lett felépítve, és a végére sem lett túl vattacukros.

A főcselekmény szál nagyon különleges volt, elvégre hány romantikus történet kezdődik azzal, hogy a két szereplőnek el kell játszani egy párt?  Természetesen a vonzalom Max és Cade között első perctől érezhető volt, de az utolsó oldalig még sok dologgal meg kellett küzdeniük, hogy azt mondhassák, őket az ég is egymásnak teremtette. Maxnek, vadóc karaktere mellett a szülei elvárásaival is dacolnia kellett, amibe nem férnek bele a tetoválások és a piercing, a zenélés, mint állandó munka, és még sok minden más, amit Max szeret igazából. Valamint ott a család sötét múltja, aminek köszönhetően Max fél is az olyan kapcsolatok kialakításától, amelyekről úgy érzi, hogy nem érdemli meg, vagy túl szép, hogy igaz legyen.  Cade, a másik főszereplő pont a lány ellentéte volt, tipikus jófiús karakter, aki minden szülőnek az álma, hogy lányuk mellett tudhassák. Pedig Cade jelleme sokkal több a felszínes „Aranyfiúnál”. Neki is meg kellett küzdenie a saját démonjaival, Blisshez fűződő viszonzatlan érzéseivel, és azzal a ténnyel, hogy legjobb barátját talán örökre elveszítette emiatt.

A veszteségről és a szeretett személy elengedéséről szóló részek a sztorit sokkal sötétebbé tették, ami miatt biztosan lehet állítani, hogy ez több mint egy átlag csupa habos romantikus regény. Valamint, ellentétben a Szakítópróbával, a humorfaktor itt nem érte el a limitet… de őszintén? Szerintem jól meg volt nélküle is.

Személy szerint nagyon örültem, hogy az írónő az első könyvbeli szerelmi háromszög vesztesének, azaz Cadenek a történetét folytatta, mert az ő karaktere sok kérdést hagyott megválaszolatlanul. Általában ezt hisszük ezekről a „vesztesekről”, hogy az ő érzéseik már nem is számítanak, miközben a szegény főszereplő lányt már sajnáljuk amiatt, hogy csak az egyik pasi mellett dönthet. Valamiért azt gondoljuk, hogy ezeknek a kikosarazott srácoknak az érzései egy idő után elmúlnak – csak azért, mert nem ők a főszereplők? – de Cade bebizonyította az ellenkezőjét.

A romantikus részek pedig annyival élvezhetőbbek voltak, mint az első részben, bár lehet, hogy ennek a sokkal egyénibb karaktereknek is köze van. Nem voltak mondvacsinált okok, és felfújt félreértések, még ha Max döntéseinek köszönhetően - amikkel néha nem értettem egyet – a keserédesebb hepiend késlekedett.

Összességében nagyon tetszett. Ezerszer jobban, mint amire számítani lehet egy ilyen típusú regénynél.  Végtére is, megszokhattam volna már, hogy pont azok a regények okoznak meglepetéseket, amelyeknél az ember lánya soha sem gondolná. Jelen esetben egy ellentétek vonzzák egymást történet, ahol komolyabb dolgokról is van szó, mint egy „hazudtam neked, még szűz vagyok” félre értés á la Szakítópróba.

Kiknek ajánlom? Mindenki, aki csalódott az első részben, garantált, hogy itt is fog. De már kellemesen. :)

Amit nagyon szerettem benne: Az alapszituációnak ötletét Cade és Max között, és a romantikus szálat. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: Talán lehetett volna még az izgalmakat fokozni...

Kedvenc karakter:  Cade, Max

Borító: 5/4

Pontozás: 5/5