2015. március 6.

Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? Hát így...(meg az 1. évadról)

Emlékszem, éppen egy matekházi kellős közepén voltam, amikor a háttérben bekapcsolt tévében éppen a pilot epizód ment. Korábban már hallottam erről a kimondhatatlanul hosszú nevű sikersorozatról, amit a tavalyi év legjobb újoncaként tartottak számon, engem viszont sztori alapján nem nagyon érdekelt. Joghallgató fiatalok meg gyilkosság? Oké, hogy valamikor még az ügyvédi pályában gondolkodtam, de az volt vagy tíz éve, így nem is terveztem belenézni. Persze egy matekfeladat mellett egy számomra közömbös sorozat is érdekesebb, így mondanom sem kell, hogy attól a perctől kezdve, hogy mégis belepillantottam, rögtön új kedvencet avattam…


Nem viccelek. Nincs még egy olyan sorozat (még az abszolút kedvencek közt sem, mint a Game of Thrones), ami ilyen hamar belopta magát a szívembe egy hihetetlen erős első rész után. Miért is?

A történetről: A Middleton Jogi Egyetem öt ambiciózus hallgatója kiváltságos helyzetbe kerül. Az egyetem karizmatikus, egyben nagyon titokzatos, védelemre szakosodott büntetőjogi professzora, Annalise Keating (Viola Davis) őket választja ki a "Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot" szeminárium résztvevőinek, így közvetlenül a legjobbtól sajátíthatják el a tananyagot. A tanultakat pedig nem sokkal később a gyakorlatban is alkalmazni kényszerülnek.

Bár epizodikus sorozat, de a bűnügyi esetek mellet, amit öt joghallgató fiatal old meg a bíróságon egy kemény ügyvédnő segítségével, kapunk egy hihetetlen izgalmas főszálat egy, pontosabban két gyilkosságról, amit főhőseink, valamint egy ismeretlen követtek el.

A szereplők közt senkit sem mondanék fekete-fehérnek, mert mindenkinek megvan a maga titka, célja és egyénisége, amivel egy olyan gyilkossági ügyet kezel, amit ő maga követett el, akár közvetve is. A legérdekesebb persze Annalise Keating karaktere, aki a sorozat alatt egyszerre volt képes egy erős, ambiciózus ügyvédnő lenni, vagy megtört, anyuci kicsi lánya, miután kiderült a férjének a mocskos titka. Az öt diák, Wes, Asher, Connor, Laura és Michaela, valamint a gyilkossági ügyben még érdekelt Rebecca, Bonnie és Frank mind különböző személyiségek, rengeteg árnyalattal, és sok-sok titokkal, aminek köszönhetően nem igazán tudtam megszeretni egyiket sem.  Ez viszont nem negatívum a sorozatra nézve, mert így legalább lesz még rengeteg meglepetés a 2. évadban.

A történet során több néző panaszkodott a rengeteg ismétlődő flashforwardról és flashbackről, de mivel mindig tudtak újat mutatni, ezért én cseppet sem éreztem kevésbé izgalmasnak. Inkább pont ettől lett dinamikus és különleges a sorozat a többi hasonló sztori mellett. Nem beszélve a sorozat legnagyobb erősségéről, amelyek a gyilkos csavarok, és ami főleg a mid-season finálét és a finálét jellemezte. Persze máskor is kaptunk számos váratlan fordulatot, így egyáltalán nem meglepő, hogy képes voltam több részt is megnézni zsinórban az elején, amíg be nem értem magam.

Az első évad fináléja, ami múlt héten fejeződött be, nem okozott csalódást, mert egy újabb felgöngyölítendő esettel ért véget, bár igaz, ami igaz, kissé lassan tértek a készítők a lényegre, így nálam nem überelte a mid-season finálét. Nem meglepő módon, több kérdésre is választ kaptunk, amiket aztán annál több kérdés követett, így biztos vagyok benne, hogy a második évad hozza majd ezt a minőséget, alakításokban, bűnügyekben és csavarokban.

És még látványban sincs hiány...:D

Az egyetlen aggodalmam a sorozat iránt az, hogy nem tudom elképzelni, hogy a készítők meddig képesek hozni ezt a színvonalat, mert ha a következő évadnál nem is, de egy idő után az újabb és újabb megúszni való gyilkosságok már sablonosak lesznek… de mindegy is, ez legyen a jövő problémája. 

Pontozás: 10/9 
Share:

2 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon tetszett az első két évad. :) izgatottan várom a harmadikat. Szerintem sem volt sok a visszajátszás, mert mindig egy kicsit többet, és máshogy mutatta meg a dolgokat.
    Viola Davist imádtam :) már a Helpben is nagyon tetszett, itt meg nagyon jól játszotta a robusztus :) Annaliest.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem vagyok ezzel egyedül. :)) (Bár asszem ez csak egy évadnak számít, amit eddig láttunk. Még a nagy szünet ellenére is.)
      Igen, a színésznő zseniális volt Annalise szerepében, konkrétan ő vitte el a hátán a sorozatot. Meg a többiek is, de elsősorban ő. xD Nem is tudtam, hogy játszik a Helpben, pedig ez a film is várólistán van egy ideje. Most akkor előrehozom a megnézését. :)

      Törlés