Bár nem a kedvenc Disney-mesém, de mivel imádom a tündérmese feldolgozásokat - már amelyik jól sikerül – mind könyvben, mind filmben - ezért a legújabb Hamupipőke feldolgozásra is nagyon kíváncsi voltam. Kezdeti lelkesedésem viszont finoman szólva is alábbhagyott, amikor először láttam a film előzetesét. Mégis mitől lenne érdekes ugyanazt a történetet látni csak élőszereplős változatban? Szkepticizmusom ellenére viszont maradt egy kis reményem arra, hogy mégis fogom élvezni, miután a kritikusok többsége az egekig magasztalta a filmet, mindenki legnagyobb meglepetésére.
A legutóbbi Csipkerózsika remake és Vadregény musical csalódásom után az idei év váratlan fordulata, hogy a Cinderella, mint film és mese, tényleg olyan jó, mint mondják.
A történetet nagyobb csavar és változtatás nélkül adaptálták a filmvászonra, de az eredményt látva meg volt ennek is a varázsa. Karakterekhez illő casting, kiváló színészi alakítások és szemmel látható kémia Ella és Kit között, jellemezte a film szereplőgárdáját. Lily James (Hamupipőke), Richard Madden (a Herceg) és természetesen Cate Blanchett, mint a gonosz mostoha nagyon jó munkát végeztek a karaktereikkel, ahogy a többi mellékszereplő is. Nem beszélve arról, hogy sikerült az egysíkú mesehősöknek árnyaltabb és több dimenziós karaktert varázsolni, ami nem feltétlenül a tündér keresztanya érdeme.
Nagyra értékeltem azt is, hogy a készítők megkíméltek minket a beszélő állatoktól, valamint a gagyi, és a megbukott humorosnak szánt jelenetektől, amelyek csak azért vannak a filmben, mert a film első sorban gyerekeknek szól. Talán csak egy rész volt, amit kifogásolnék, az, amikor a Tündér keresztanya a tököt hintóvá próbálja varázsolni az üvegházban. Számomra az első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy oda nem fog beférni egy kész hintó. Apropó gyerekfilm. Csak én emlékszem úgy, hogy kevesebb szülő halt meg a rajzfilm változatban?
A film legnagyobb erőssége persze a látványvilág, amit bárki láthatott már az előzetesekből is. Fantasztikus vizuális effektek, cuki egerek (Guszti!) gyönyörű kosztümök, és általában egy mesés, de hihető képi világ jellemezte a filmet, amihez egy hangulatos filmzene is hozzájárult. Bár nem musicalt kaptunk az animációs mese után (mondjuk én ezt cseppet sem bánom), de egy szem dalt azért hallhattunk Hamupipőkétől, ami igazán aranyos és fülbemászó volt.
Mégha nem is egy világmegváltó gondolatokkal teli filmet kaptunk, amelynek minden egyes percére hetek múlva is simán visszaemlékezünk, de a céljának mindenképpen megfelelt, talán túl is lépve azt. Az eredeti cselekményt tisztességesen követte a mesefeldolgozás, miközben a sztori egy-egy apróbb meglepetést is tartogatott, feljavítva a korábbi verziót. Összességében ugyanis egy bájos, szórakoztató filmélményt adott a Hamupipőke, ami két órára egyszerűen kikapcsolt és megmosolyogtatott.
Pontozás: 10/8
Na erre én is nagyon kíváncsi vagyok és jó hallani, hogy ezek szerint jól sikerült adaptációról van szó:)
VálaszTörlésTényleg az, és szerintem csak a javára vált, hogy nem volt benne Demóna-féle csavar. :)
TörlésÈn is mindig szívesen nèzek ilyen adaptációkat. Meghoztad a kedvem hozzá annak ellenère hogy lányos mesèről van szó. :D
VálaszTörlésJó hallani. :D Persze nekem is voltak kétségeim, hogy mennyire nézhető hat éves kor felett, de most igaza lett az átlag véleménynek és csak ajánlani tudom. :)
Törlés