2014. január 5.

Az Év Legjeinek Díjazása: 2013

Úgy döntöttem, egy kicsit megversenyeztetem a tavaly olvasott könyveket, látott filmeket és sorozatokat. Az eredmény és a lehetséges jelöltek felsorolása teljesen szubjektív, de természetesen ti is megírhatjátok a véleményeket, mennyire értetek egyet vele. Valamint a végén lesz egy kis meglepetés lista, nektek, lányoknak. :)





Jelöltek és Végső Győztesek indoklással
Az Év Könyve
Anna és a francia csók (S. Perkins)
Egy különc srác feljegyzései (S. Chbosky)
Majd újra lesz nyár (M. Rosoff)
Hadd mondjam el (L. H. Anderson)
Egy gésa emlékiratai (A. Golden)
Az időutazó felesége (A. Niffenegger)

Végső győztes: Anna és a francia csók

Miért? Bár a többi regényhez képest kevesebb mondanivalója van, de a maga kategóriájában – ami YA romantikus – magasan vezet. Sokkal több valós érzelmet lehetett benne találni, mint amennyit egy egyszerű tini szerelmi történettől számítanánk, ráadásul olyan poénok vannak benne, amelyeken tényleg lehet nevetni. Összességében, ez a regény sokkal többet adott, mint valaha gondolhattuk volna egy ilyen műfajú történettől, remélem, hamarosan bővebben is kifejthetem.
           
Az Év Legjobb Sorozatkezdése (könyv)
Cinder (M. Meyer)
Üvegtrón (S. J. Maas)
A párválasztó (K. Cass)
Calderon, avagy hullajelölt kerestetik (On Sai)
A napszemű Pippa Kenn (Kemese F. )
Gyilkos kegyelem (R. La Fevers)
Tiszták (J. Baggott)
Északi fény (P. Pullman)
Kóborok (R. Vincent)

Végső győztes: Üvegtrón

Miért? Bár mindegyik könyv nagyon tetszett a maga nemében, de ha arra gondolok, melyik az a könyv, amelyikben a legtöbb potenciál van egy több kötetes sorozathoz, akkor számomra ez az Üvegtrón.
  
Az Év Legjobb Sorozat Befejezése
Smaragdzöld (K. Gier)
Leszámolás (K. Armstrong)
Szent Johanna Gimi: Örökké (Leiner L.)

Végső győztes: Smaragdzöld

Miért? Ha őszinte akarnék lenni, akkor mind a három befejező kötet okozott számomra egy kis csalódást, de amelyik a legnagyobb meglepetést okozott, és amiről tényleg úgy gondolom, hogy a legméltóbb könyvsorozat befejezés, az egyértelműen az Időtlen szerelem trilógia.

Az Év Legjobb Könyvsorozat Folytatása
Kardok vihara (G. R. R. Martin)
Hajnalra várva (K. M. Moning)
Vashercegnő (J. Kagawa)
A lázadó (V. Roth)
Elveszett lelkek városa (C. Clare)
Síri csendben (J. Frost)

Végső győztes: Kardok vihara

Miért? Ennél a kategóriánál vagyok a legnagyobb bajban, mert tényleg mindegyik jelölt olyan mértékben hozta az elvártakat – még többet is – hogy az hihetetlen. Kelletlenül bár, de sorra vettem, melyik könyv volt az, amelyiknél a legtöbbször gondoltam, hogy „uramisten, ez lehetetlen”, és végül a Kardok vihara lett ez. Csak olvad el az utolsó tíz oldalt, és meglátod…

Az Év Csalódása
Obszidián (J. L. Armentrout)
Szakítópróba (C. Carmack)
Szent Johanna Gimi kalauz (Leiner L. )

Végső győztes: Obszidián

Miért? Azok a regények kerültek ebbe a kategóriába, amelyeknél az elvárásom nagyobb volt, mint kellett volna, és ezt legjobban az Obszidiánnál sajnálom. Minden adott volt egy jó történethez, de az írónő biztosra akart menni, ezért a Twilighthoz fodult egy kis ihletért… nem kellett volna.

Az Év Legrosszabb Könyve
Hőhullám (R. Castle)
Törékeny örökkévalóság (M. Marr)

Végső győztes: Hőhullám

Miért? A tavalyi évem szerencsésnek mondhatom abból a szempontból, hogy alig volt pár könyv, amit ne szerettem volna. Ez a két gyöngyszem kivételek ez alól, főleg a Hőhullám, ami a Castle írta (!) hírneve ellenére nem csak, hogy csalódás volt, hanem egyszerűen rossz volt. Mert unalmas volt, tele idegesítő és kidolgozatlan karakterekkel és… bár kritikát nem írtam róla, de egy hosszabb molyos értékelést igen – ami a linken található



Különdíj
A Gyűrűk Ura

Miért? Tavaly végre rávettem magam, hogy elolvassam a teljes trilógiát és egyáltalán nem bántam meg. Sőt! 

Az Év Filmje
The Silver Linings Playbook (Napos oldal)
The Perks of Being Wallflower (Egy különc srác feljegyzései)
Now you see me (Szemfényvesztők)
Warm Bodies (Eleven testek)
Pitch Perfect (Tökletes hang)

Végső győztes: The Silver Linings Playbook  

Miért? Nézd meg a filmet és megtudod. :)

Az Év Legjobb Könyvadaptációja
Percy Jackson és az Olimposziak - Szörnyek tengere
A Burok
Rubinvörös
Éhezők Viadala - Futótűz
A Végzet Ereklyéi - Csontváros
Majd újra lesz nyár

Végső győztes: Éhezők viadala - Futótűz

Miért? Bár mindegyik adaptáció megfelelt többé-kevésbé az elvárásaimnak, a Futótűznél éreztem legjobban azt, hogy sikerült reflektálnia azokat az érzéseket, amelyeket a könyvnél is éreztünk, ennélfogva hű lett a könyvhöz.

Az Év Animációs filmje
A zöld urai
Croodék
Szörnyegyetem
Jégvarázs
Frankenweenie

Végső győztes: Jégvarázs

Miért? Bár a Frozennel sem voltam 100%-osan megelégedve, de még így is magasan veri a többi animációs filmet a mind a mondanivalója, mind egyéb tényező szempontjából. Másrészt meg végre kaphattunk egy olyan Disney-filmet, ahol nem a buta hősnő várja, hogy végre megmentsék…

Az Év Legrosszabb Filmje
Lenyűgöző teremtmények

Miért? Bár több filmet is láttam a 2013-as évben, de átlagosan mindegyikre azt tudtam mondani, hogy tetszett, legalább. Kivéve ezt… no comment.

Az Év Legjobb Sorozata
Once Upon A Time (3. évad)
Game of Thrones (3. évad)
Revolution (2. évad)
The Vampire Diaries (5. évad)
Dragons: Riders of Berk (2. évad)

Végső győztes: Game of Thrones

Miért? Több nagyon jó sorozathoz volt szerencsém, de ha megnézzük, melyik sorozatnak volt a legkevesebb hullámzó minőségű epizódja, akkor a Game of Thrones lett a szerencsés.

Az Év Legjobb Újonca (sorozat)
Witches of East End
Reign
Once Upon a Time in Wonderland
Dracula

Végső győztes: Witches of East End

Miért? Ahogy a Legjobb könyvsorozat kezdésnél, itt is azt nézem, melyik sorozat adja a legtöbb potenciált a következő részekhez. A legújabb boszis sorozat ennek fényében úgy fejeződött be, hogy a következő évadnál is biztos számíthatunk rengeteg izgalomra.

A Legrosszabb Sorozat
Beauty and the Beast (1. évad)
Pretty Little Liars (4. évad)

Végső győztes: Beauty and the Beast

Miért? Bár a PLL legutóbbi évadja annyira rossz volt, hogy kaszálnom kellett a sorozatot, azért nem felejtettem el teljesen, mennyire szerettem még az első évadoknál. Ellentétben ezzel, a Szépség és a szörnyeteg eleve úgy kezdődött, hogy kaszálnom kellett hamarosan, amit a kritikámban ki is fejtettem.

Valamint nekünk, lányok számára összeszedtem a legjobb tíz pasi karaktert a filmekből és sorozatokból egyaránt. A kinézeten kívül a belső tulajdonságokat is néztem, nehogy úgy járjunk, hogy lesz egy lista a tíz leghelyesebb kocka has-üres fejről. (És ami miatt lehetséges, hogy lesznek rossz fiúk is benne :D)

Top Tíz pasi karakter 2013-ban (Random sorrend!)
  • Gideon de Villiers (Rubinvörös)
  • Damon Salvatore (The Vampire Diaries)
  • Francis (Reign)
  • Finnick Odair (Futótűz)
  • Simon Lewis (Csontváros – Bocsi, Jace rajongók…)
  • Captain Hook (Once Upon a Time)
  • Sebastian Monroe (Revolution)
  • Loki (Thor 2)
  • Peeta Mellark (Futótűz)
  • Peter Pan (Once Upon a Time)



Share:

2 megjegyzés:

  1. Mindenkitől azt hallom, hogy ez az anna és a francia csók milyen jó könyv, úgyhogy még jobban akarom :D
    A Castle könyvvel egyet kell, hogy értsek. Egyből megjelenés után olvastam már nem tudom, mikor, de emlékszem, hogy iszonyat nagy csalódás volt. Amit te is elmondtál: unalmas, antipatikus karakterek.
    A két film választásodnak (Jennifer Lawrencek) örülök, bár a Futótüzet még mindig nem láttam :D
    A Beautiful Creaturest pont tegnap néztem meg, és nekem tetszett :D azóta te vagy a 3. ember, aki szemben jön velem a nemtetszésével :D Ilyenkor kezdek el azon gondolkozni, hogy talán velem van a baj, de nekem olyan kis aranyos, egyszerű, mégis nosztalgikus volt :D
    A Witches of East Endnek nagyon örülök, mármint azért, hogy te is nézed és tetszik :)
    A Beauty and the Beastet én a második évad kezdete óta nem bírtam folytatni, pedig az első szezon tetszett... van ilyen :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Anna és a francia csókot tényleg nagyon-nagyon-nagyon ajánlom :D A Futótűzet mindenképp megkell nézned, mert ha szeretted az előzőt, akkor garantálható,hogy ezt is szeretni fogod :) Amúgy megnyugtatlak, van ilyen,hogy nekem tetszett egy olyan film, vagy könyv ami másnak pont nem.. a beautiful creatures könyvre viszont még mindig nyitott vagyok :) A Charmedes korszakom óta imádom a boszis dolgokat, szóval alap, hogy a WofEE-t is szeressem :))

      Törlés