Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Mi az a három dolog, ami elengedhetetlen lehet egy lány számára a boldogsághoz a chocolat chaud-n kívül? 

• Paris, a Fények, a Romantika és a Művészetek városa
• Un garçon qui est très mignon, és aki mégsem a sablonos tökéletes pasi karakterekhez tartozik
• Valamint az elmaradhatatlan l’amour vattacukor nélkül

Anna történetében mindhármat megtalálhatjuk. Mind a hármat – pontosítva mind a négyet - olyan szinten, hogy ez a tipikus modernkori Romeo és Júlia sztori, amiről azt hinnénk, hogy csak egy sablontörténet és semmi más…. Sokkal többet ad az olvasónak, mint bárki valaha gondolta volna. Számomra pedig még annál is többet. 

Nagy szavak? Lehet. De gondolkodtatok valaha már azon, melyik regény története áll legközelebb hozzátok a valóságban? Én például a Neveletlen hercegnő naplója óta várom, hogy bejelentsék, egy kis európai királyság trónörököse vagyok. Persze erre még várhatok. Vagy arra, hogy egy teljesen átlagos napon hirtelen megkapjam azt a bizonyos levelet bagolyfordulatával. Mégis, ebben az egy regényben sikerült valahogy megtalálnom önmagamat. Természetesen nem száz százalékig, de még annyira, hogy át tudjam érezni Anna helyzetét.  Tudod milyen az, amikor nem önszántadból egy másik országba kell költöznöd, ahol még a nyelvet sem tudod, otthagyva a régi iskolát, régi barátokat és a régi életedet? Én megtapasztaltam. Akár családilag, akár egyedül, de rémes. Legalábbis az elején. Aztán napról napra elkezded elfogadni az új helyzetet, meg tanulod értékelni a pozitívumait – ahogyan Anna is tette - és rájössz, ez nem is olyan rossz. Sőt… Persze más, meg minden, de nem éri meg a kockázat egy kis változásért?  Az otthonod pedig mindig ott lesz, hogy hazatérj, bár ha ennek a történetnek a szemszögéből nézzük, akkor még azt sem fogod elhagyni. 

"Lehetséges volna, hogy az otthon egy személy, nem pedig egy hely? "

Ha ez így van, akkor a többi már tőled függ.

Ennyit rólam, most lássuk a regényt. 

Fanart

A történetről: Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget?

A történet a szokásos módon kezdődött. Anna, a főhős új iskolába megy, megismerkedik egy helyes sráccal, kerülgetik egymást, mégsem történik semmi… ismerős nem? Mégis, akármennyire is sablon sztorinak tűnik a regény, a sok romantikus YA könyvek között azt mondom, az alapfeltét mellett a körítés igenis egyedi volt, különleges. Csak adjunk hozzá egy csipetnyi humort, egy kávéskanál jól kidolgozott szereplőt, páratlan írásstílust, fűszerezzük meg egy kis mondanivalóval és Voilá! Kész is az egyik legjobb kortárs szerelmes történet Annával, St. Clairrel és Párizzsal. Hiszen azt se felejtsük ki. 

Annát, mint főszereplőt már az elejétől megkedveltem. Nem mondom, hogy nem voltak olyan megnyilvánulásai, ami miatt, én, mint olvasó, nem vertem a fejem a falba, de a legtöbb helyen minimum megpróbált egy vicces helyzetet teremteni a botlásaival, amin az olvasók valóban tudtak nevetni. Másrészt a filmmániájával, a szenvedélyeivel – mint a blogolás -, a vágyaival és a családjához való viszonyulásával szintén egy igazi tini benyomását keltette, ami miatt el tudtam hinni, hogy egy létező emberről is lehetne szó.

Anna kedvenc vízköpője

Étienne St. Clair sok más álompasi karakterrel ellentétben egyáltalán nem volt tökéletes. Persze ezerszer ki volt hangsúlyozva, hogy milyenek barnák a szemei, milyen selymes a haja, milyen a szexi a brit akcentusa, az amerikai származása és a francia kiejtése, de ami nagyon tetszett, hogy az írónő nem volt rest beleírni azt is, hogy milyen „hibái” lehetnek. A magasságtól való félelme és a magassága, a körömrágás, a rosszabb napjai, saját önzőbb vágyai, egyszóval ember volt. A többi mellékszereplő is igazán színes karakter - gondolok most főleg Merre, Rashmira és Joshra – de más szereplőket sem lehetett nagyon okolni egyéniséghiányért. Emellett pedig látszott, hogy még mindig csak tinédzserek, mert néha káromkodtak, ittak, de közben felelősségteljesen is viselkedtek – továbbtanulás szempontjából például - szóval, mint a legtöbb fiatal ma. 

Azok a bizonyos cserkészlány sütik

A romantikus szál szépen volt adagolva, soha sem volt túl sok, vagy túl kevés – bár egy kis ösztönző nem ártott volna - és ami a legfontosabb, hogy ebben a könyvben valódi érzelmekkel találkozhattunk! Komolyan. Hiszen hány olyan regény van, ahol a főhősnő ukmukfukk esik szerelembe egy majdnem idegen sráccal? Itt pedig… rendben, Annának már elejétől kezdve tetszett St. Clair, de csak fokozatosan szeretett bele és ezt teljes mértékben érzékelni is lehetett a lapokból. (Nem, nem azért, mert meggyulladt a papír. ) Kicsit olyan volt, mintha mi, olvasók is beleestünk volna Étiennbe egy icipicit – ami nem is lenne csoda. Mindenesetre, érzelmek terén remekelt ez a könyv, de még másban is. 

Ugyanis nem sok ilyen műfajú regénnyel találkoztam eddig, amin ennyit tudtam volna nevetni hangosan. Mégis, Stephanienak sikerült olyan vicces szituációkat teremtenie, amelyek poénok szempontjából teljesen természetesnek hatottak, és amelyeken tényleg nem lehetett megállni, hogy ne kuncogjunk fel, minimum.  Másrészt pedig ott vannak a pop kulturális utalások, amiket Y generációs születésemnek köszönhetően ismerek és szeretek, és amiknek nagyon örültem, hogy szerepeltek a könyvben. Mint például Jack kapitány á la Karib tenger kalózai  vagy a Harry Potter. 

"Ki küldi a gyerekét bentlakásos iskolába? Tiszta Roxfort. Csak itt nincsenek helyes varázslófiúk, mágikus cukorkák és repülésórák."

A romantikus cselekmény és a humor mellett az írónőnek még sikerült egy kis komolyabb mondanivalót belecsempésznie a történetbe. Nagyra tudom értékelni, amikor egy YA regényben találkozunk ilyennel, hiszen most minden egyes tinédzsernek az esze csak a csajozáson és a pasizáson kéne járnia? Szerintem nem. Mert ami itt megjelent, a domináns apa és az alárendelt gyerek kapcsolat, sajnos még mindig sok családban előfordul, nézve csak a híreket heti huszonnégy órában. Viszont Anna és St. Clair itt megmutatta, hogy a megbocsátás és szembeszállás a félelmeiddel még nem ment ki a divatból, ami a családdal kapcsolatban még fontosabb. 

Összefoglalva, szerettem. Nagyon. Valószínűleg többen elgondolkodhattak, hogy vagyok képes ennyit áradozni egy könyvről, hiszen én magam is azt hangoztatom, hogy még egy regény sem lehet tökéletes. De ebben az esetben, ha kényszerítenének, sem tudnék egyetlen hibát sem felsorolni, mert nem hiába lett az Év Könyve, 2013-ban.  

Az írás stílus, a történet, a humor, a mondanivaló, de még a helyszín és - az általam végre megértett - francia szavak a szövegben is mind, mind hozzáadták a magukét ahhoz, hogy egy olyan könyvet kapjunk, amit minden egyes reménytelen romantikusnak és örök realistának is el kellene egyszer legalább olvasnia… 

Amit nagyon szerettem benne:  Röviden és tömören, mindent. :)

Ami kívánnivalót hagy maga után: -

Kedvenc karakter: St. Clair, Anna, Rashmi

Borítók: 5/5 

Pontozás: 5/5*