Kelly Creagh: Nevermore – Soha már

Néha a csodaszép borítók mögött igazi rémálmok lapulnak. 

Vonzott ez a könyv, nem is kicsit. Kezdjük ott, hogy a könyv Poe történetein alapul. Dacára annak, hogy a horror nem a kedvenc műfajom, volt ebben a könyvben valami. Poehoz már volt szerencsém A Morgue utcai kettős gyilkosság olvasása által, így nem csoda, hogy ez is felkeltette az érdeklődésemet. Ráadásul a pom-pom lány és a gót fiú szerelmi története is ritka, így minden adott volt egy jó, izgalmas történethez. A rengeteg pozitív kritikát nem is említve. Lehet, hogy túl sokat vártam? 

A történetről: Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.  Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

Először is kezdjük a könyv stílusával. Ami valami elképesztően vontatott volt. Általában túlteszem magam az írás stíluson, hiszen a történet ezerszer fontosabb, de a Young Adult műfajban nem ehhez szoktam hozzá. A nehézkes, E/3-ű elbeszélés ellenére mégsem adtam fel az olvasást, mert úgy gondoltam, a történet még jó lehet. Meg izgalmas és érdekes. Hiszen csak a tizedig oldalon voltam. Persze az izgalmakat várhattam. Talán még most is várom…

Ugyanis nem elég, hogy a történet egyáltalán nem volt olvasmányos, de ehhez még egy unalmas cselekmény is társult. Nincs jobb szó rá. Az izgalmas, horrorisztikus sztori helyett kaptunk egy vérszegény cselekményt, aminél a kezdet és a befejezés is egy kínszenvedés volt. Érdekes módon, a könyv közepén úgy gondoltam, hogy most már látom a fényt az alagút végén, valami jó mégis csak elkezdett készülődni… - ezt egészen Isobel és Varen prezentációjáig éreztem - de amilyen hamar jött ez a futó gondolat, olyan hamar el is illant.

Nem is értetettem ezt. Hiszen az alaptörténet olyan jó is lehetett volna. Így utólag visszagondolva viszont rájöttem, hogy az egész eseménytelenség érzésének az oka: a karakterek.

Alapjáraton véve, ha egy kissé lapos cselekményű regényt olvasok, de a karakterek felépítése és jelleme színes, érdekes, akkor egy idő után elkezdem élvezni a történetet. Vagy még hamarabb. Hiszen, ha megszeretem a szereplőket, akkor érdekelni fog az is, ami velük történik majd. Igen ám, de itt pont ez hiányzott.

A Nevermore karakterei ugyanis nem mások, mint papírmasé figurák. Szürkék, klisések és antipatikusak. Isobel, a főhősnő egy buta liba, aki eredetileg egy pompom lány. Népszerű, szép és a gimi legmenőbb srácának a barátnője. Ezzel nem is lenne még baj, ha az általa hangoztatott „nem vagyok olyan szőke, mint aminek tűnök” mondata nem lenne hazugság. Kitudja hány éven keresztül naivan a barátainak hisz egyeseket, majd ahogy összeismerkedik – ami tényleg csak annyit jelent, hogy pár szót váltottak - a gótsráccal, Varennel, hirtelen mindegyik barátja kimutatja a foga fehérjét, és ellene fordul. Ezt nem tudta volna előre látni? Vagy a barátság fogalma nála máson alapul? Isobel ráadásul tudja a pasijáról, Bradről, hogy mennyire erőszakos, mégis együtt van vele.

Sokak kedvencében, Varenben, a csupa titok gótban személy szerint semmi érdekeset nem láttam. Titkolózó, feketére festett hajú, Poe imádó tinédzser, aki lázadása jeléül „tesz a világra”. Ja, és természetesen ő sem tud ellenállni Isobel bájainak. Tipikus pasi… Hihetetlen, hogy egy tollvonással Isobel karjára már is elindít a lányban valamit. Egy tollvonás! Ez aztán az instant szerelem. Ugyanis azt a nagy szerelmet én nem láttam. Isobel kérdez valamit a furcsa, természetfeletti dolgokról, Varen pedig annyit sem válaszol, hogy fapapucs. Isobel pedig ráhagyja, annak ellenére, hogy már semmi sem normális körülötte. Közben pedig, hogy egy kis „jellemfejlődést” is kapjunk, a történet végére Isobel tiszta badass hősnő lesz. Ugyanis képes lesz egyetlenegy ásóval ellátni a baját egy tucat démonnak. Egyedül. Egy ásóval. Értem én.

A többi mellékszereplő is „igazán” ki lett dolgozva. Kezdve Reynoldsal, a rejtélyes idegennel, aki random napokon úgy dönt, hogy feltűnik, és megmenti Isobel életét. Csak úgy. Mert éppen kedve van hozzá. Isobel többi barátját, és a nagy ellenséget nem is említem, mert ők is csak úgy ott voltak. Néha bajt kevertek, hátráltatták a nagy végkifejletet, de ennyi. Aki talán őszintén érdekes volt, az Gwen és Isobel öccse, Danny. Ők valóban feldobták a történet hangulatát.

Amit pedig hiányoltam, de nagy lehetőség volt benne, az Varen kapcsolata az apjával. Egyetlenegy jelenet erejéig nyerhettünk bepillantást Varen családjának a viszonyába, ahol Varen apja mindennek tűnt, csak kedves apucinak nem. Ami talán visszavezethető arra, hogy Varen végül is miért vált zárkózottá. De természetesen,  az írónő elfelejtette kidolgozni a folytatását Varen háttérsztorijának, így kizárva az egyetlen lehetőségét, hogy kíváncsi legyek a folytatásra.   

Összefoglalva az elkerülhetetlent, sajnálom. Sajnálom, mert én tényleg, száz százalékig nyitottan álltam hozzá a regényhez. Különlegesnek tűnt, sok potenciállal egy páratlan romantikus sztorihoz,  amiben a rémálmok szolgáltatják az izgalmat a cselekményhez. De nagyon úgy tűnik, az írónő a rémálmokat túlságosan is szó szerint vette… 

Amit nagyon szerettem benne: Az alaptörténetet. A kidolgozást már kevésbé. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A karakterek, a stílus és a történet hiánya. 

Kedvenc karakter:  - 

Borító: 5/5

Pontozás: 5/2