Divergent- A beavatott: Filmkritika

Mindössze pár nap telt el a premier óta, de már most annyi pozitív kritikához volt szerencsém a filmet illetően, hogy megmondom őszintén, egy cseppet sem izgultam azon, hogy nekem nem fog tetszeni. Egy szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy nem lesz jó film– hiszen én általában szeretem az ilyen műfajú történeteket – mindössze attól féltem egy kicsit, hogy rám kevésbé lesz hatással. 

Így végül egy adag egészséges idegeskedéssel ültem be a teli (!) mozi terembe, kivételesen popcorn nélkül. De őszintén? Ha lett volna, akkor sem tudtam volna falatozni, mert elmondhatom, hogy egy kemény száznegyven perces adrenalin bombát tudhatok magam mögött, ahol úgy izgultam, hogy még Tris is megirigyelné. Pedig még a könyvet is olvastam régebben…

A történetről: Beatrice Prior a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dönteniük, hova akarnak tarozni: a Bátrakhoz, az Őszintékhez, az Önfeláldozókhoz, a Barátságosakhoz, vagy a Műveltekhez. Egyetlen döntés, amely örökre megváltoztathatja sorsukat. Beatrice a vizsga során szembesül különleges képességével: az Elfajzottak közé tartozik, akik egyetlen csoportba sem sorolhatóak. Egy szabályok uralta világban azonban ez a legveszélyesebb dolog, ami egy fiatallal történhet: ha kitudódik, az egyet jelent a halállal. A több hetes beavatása során számos félelmével, gyengeségével kell szembesülnie a fiatal lánynak, miközben titkolnia kell valódi kilétét. Amikor rájön, hogy az Elfajzottakat végleg ki akarják iktatni, olyan tettre szánja el magát, amely mindenki számára meglepetést okoz.

Tris és Négyes

Kezdjük is a film hangulatával. Amit egyszerűen imádtam. Chicago, mint helyszín elképesztően jól mutatta be egy disztopikus történet világképét, amihez ráadásul isteni filmzene is társult. Hans Zimmer most is zseninek bizonyult.  A vizuális effektek szintén nagyon jók voltak, rég láttam ennyire átlátható és jól megtervezett filmet. 

Ráadásul egy percig sem lehetett unatkozni. A film képi világa jól kiegészítette a regény által elképzelt világot, a cselekmény izgalmas volt és az érdekes bevezető után – ami jól felvezette és bemutatta a világfelépítést - egy hihetetlenül eseménydús cselekmény szálat kaphattunk, ami végül egy még akciódúsabb lezárásban teljesedett ki. Azt nem is említve, hogy Tris bátorrá avatása mellett a szerelmi szál is helyet kapott, ami a reménytelen romantikusok igényeit is kielégítette. 

A színészgárda többségében nagyon jónak bizonyult. Shailene Woodley, aki Trist alakította, nagyon tehetséges volt, és a többi mellékszereplővel együtt, mint Christina, Caleb vagy Tory, igazán el lett találva. Sajnos Négyessel, azaz Theo Jamessel még mindig nem tudtam megbarátkozni, de ez már személyes probléma. Négyest az olvasásim során teljesen másként képzeltem el, ezért Theo számomra nem az igazi Négyes. Ennek ellenére nem vitatom, hogy jól alakította kedvencemet, és a tetoválásokkal, úgy érzem, kicsit ki is engesztelt.  Viszont Will, Al és Peter castjével nem vagyok elégedett. Mindhárom srác teljesen különböző karakter, de mégis egyszerre hasonlóak. Ugyanis mindhárman fontos mellékszerepet töltenek be a történetben. Ehhez képest sikerült mindegyikük karakterét elrontani azzal, hogy a kiválasztott színészek szinte ugyanúgy néztek ki. Nem viccelek. Talán még Peternél nem volt olyan rossz a helyzet, mert ő kezdettől fogva a rosszfiú karaktert testesíti meg, de Will és Al jeleneteinél folyamatosan azon gondolkodtam, hogy most melyikük is melyik? Ugyanolyan fekete haj, ugyanolyan jelentéktelen arc és még a ruha is ugyanaz volt. Roppant bosszantó volt. Miért nem lehetett volna egy szőke hajút is kiválasztani? Arról nem is beszélve, hogy Al karakterét szinte teljesen átírták. Sokkal kevesebbet szerepelt a történetben, ezért az árulása és a halála is kevésbé drámainak tűnt.  

A casting

Persze nem azt mondom, hogy probléma az, hogy egy kicsit átírták a dolgokat. Megmondom őszintén, még így, ezzel a pár változtatással is az egyik legjobb könyvadaptációt sikerült elkészíteniük. Például Edward karakterének kihagyását teljesen megértem. Mert amit Peter csinált volna vele, azt még szerintem egy Éhezők viadalában is kihagyták volna. Amit viszont nem értek meg, hogy miért kellett úgy tenni Tris szimulációjában, mintha Négyes meg akarná erőszakolni szegény lányt. Hiszen ilyenről szó sincs.  A könyvben Tris csak fél a „nagy lépéstől”, az intimitástól, és ezért nemet mond még Négyesnek, viszont ezzel a furcsa húzással a filmben Négyesről az jön le, hogy egy szemét pasi, aki csak azt akarja… (mégha Tris szimulációjában történik is.) Mindenestre kíváncsi vagyok, hogy azok, akik nem ismerik a könyvet, mit szólnak ehhez, mert én – aki olvasta a könyvet – tudom, hogy Négyes egyáltalán nem ilyen. De a filmvásznon még egyetlenegy rossz jelenet is téves benyomást tud okozni a korábban kedvelt karakterről. 

Másik dolog, amit hiányoltam, az a drámaiság. Véleményem szerint a film elbírt volna egy kicsivel több félelmetesebb és véresebb jelenetet (valamint egy tizenhatos karikát), és nyugodtan kihangsúlyozhatták volna egy-egy tragikusabb részt. Mint például az a rész hiányzott a beavatásnál, amikor a tetőkre ugrálnak a mozgó vonatról, és az egyik beavatott meghal… Na, jó ez viszont már tényleg csak apróság, ami azoknak a nézőknek kedvez, akik bírják a durvább filmeket. Ennek ellenére a film végén nem volt hiány egy-egy megható jelenetben és a kötelező számú halálesetben sem. (Ami néha indokolatlannak tűnhetett, de ez már az írónő sara.)  

Összességében viszont teljes mértékben úgy gondolom, hogy a könyvbeli cselekményeket a fentebb említetteken kívül hűen követte. Néha persze sikerült eltúlozni az írónő által leírt valóságot (mint például a Bátrak fürdője, ahol a vécéket még egy fal sem választja el egymástól - bár igaz, hogy ehhez tényleg nagy bátorság kell, hogy mások szeme előtt végezd a dolgodat...), de közben a regény hangulatára is folyamatosan emlékeztetettek a készítők, a helyszínekkel, a modern technológiával, ami a jövőt szimbolizálja és a társadalom felépítésével. 

Sajnos a szinkronról nem beszélhetek, mivel én angolul néztem, de akik kíváncsiak eredetiben is a filmre, azoknak bátran javaslom, mert igazán érthetően beszéltek a színészek. (Ellentétben, egy Futótűzben, ahol inkább motyogtak.)

Mint film, A beavatott szerintem zseniális lett. Ha csak az alapötletet nézzük és a megvalósítást, már akkor 2014 egyik legjobb filmje lett számomra, ráadásul elmondhatom, hogy a korábbi félelmem teljesen alaptalannak bizonyult. Ugyanis miután kijöttem a moziból, egy ideig olyan tompán éreztem magam, mint aki most élte át azt a bungee jumpingot, mint amit Tris is… 

Pontozás: 10/8