Rapunzel története kicsit másként, avagy a Towering (Alex Flinn)

A Disney 2010-es Aranyhaj és nagy gubancja után egyik kedvenc mesémmé nőtte ki magát Rapunzel története, ezért finoman szólva is majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor kiderült, hogy Alex Flinn megírja az újragondolt változatát. A Szörnyszívű után természetesen nagy elvárásaim voltak, arról nem is beszélve, hogy mennyire megörültem, amikor megláttam a csodaszép borítót.

Gyönyörű külcsín, kedvenc szerző és egy nagyon jó alaptörténet.  Ebből csak jó sülhet ki, vagy… mégsem?

A történetről: Rachel egy toronyba zárva éli mindennapjait, és az egyetlen ember, akivel érintkezni tud, Mamának hívatja magát. Mama szerint a külvilág veszélyes, főleg egy olyan lány számára, akinek aranyszínű haja naponta nő métereket. Rachel számára a szórakozást csak a hóesés és az éneklés nyújt, miközben minden egyes nap abban reménykedik, hogy valaki egyszer meghallja.

Wyatt sötét múltja elől menekülve költözik az idős Mrs. Greenwoodhoz egy elfeledett kisvárosba, a fagyos tél kellős közepén. Célja, hogy minél előbb elfelejtse legjobb barátját, és azt, ami történt vele. Kényszerű pihenője alatt viszont egyre több dolgot tud meg Mrs. Greenwood múltjáról, és eltűnt lányáról, Daniről, aki csak egy naplót hagyott maga után… 

Megmondom őszintén, akármennyire is szerettem volna szeretni az elejétől, nem tudtam.  A lassan kezdődő történet már az első oldalakon felvonultatta a misztikus szálat, de csak annyira, hogy a következő húsz oldalon újra a realisztikus eseményeken legyen a hangsúly, amitől olyan érzésem lett, hogy azt sem tudtam eldönteni, mit is olvasok. Bár az írónő szépen festette le a hátborzongató kisvárosi képet, ahol még térerő is csak elvétve van, de Dani magyarázat nélküli feltűnései szellemként furcsán hatottak a nagy rejtély kibontakozása közepette. Persze a hangulat adott volt, de ha krimit olvasok, akkor maradjunk csak a megmagyarázható eseményeknél, rendben? ( Ha meg tündérmeséről van szó, akkor felőlem lehetnek benne nem reális magyarázatok, de ne hozzunk bele logikus dolgokat is… tudom, sokat kérek.) A műfaji összezavarodás ellenére az események kezdtek beindulni, főleg akkor, amikor a két főszereplő karaktere egyre jobban kibontakozott, és egyre több kalandba keveredett.

Rachel, a főhősnő tipikus Rapunzel. Egyszerű, kissé naiv, de nagy álmokat kergető fiatal lány, míg Wyatt, a másik főhős, a barátja halála miatt összetört, nem tipikus kamasz fiú.  Bár nem váltak antipatikus karakterré, de egyiket sem tudtam megkedvelni, mert a felszíni mélységeken kívül nem nyújtottak sok meglepetést. (Annak ellenére, hogy E/1-es narráció volt mindkettőjük szemszögéből, vagy talán pont ezért.) A kialakuló szerelem köztük várható volt, inkább instant romantikára emlékeztetve. Szerencsére a rejtélyek kinyomozása pótolta az izgalmas romantikus szál hiányát.  A még kidolgozott mellékszereplők között Mrs. Greenwood érdekes személyiség volt, kicsit kiszámítható, de azért nem száz százalékosan megjósolható. (Én például folyton azon gondolkodtam, hogy akkor ő a rossz fiú vagy sem.)

A helyszín, csak képzeljétek el ezt télen

A nem túl izgalmas főszereplők helyett azért vannak pozitívumai is a karaktereknek. Azon például kellően elborzadtam, amikor kiderült, pontosan mi is történt Tylerrel, a legjobb barátjával. Nem gondoltam volna, hogy meg fogja lépni ezt az írónő.

A tökéletes kisvárosi helyszín leírása mellett Dani naplóját élveztem legjobban, amelyben folyamatosan derültek ki az információk a lány eltűnésének körülményeiről. Ráadásul a regény második fele nagyon olvastatta magát a stílusnak és könnyű nyelvezetnek köszönhetően, szinte rekordidő alatt elolvastam egészen a kétharmadáig. Szóval nagyon szerettem.

A regény utolsó harmada mégis csalódást okozott, mert a lassabb felvezetésű cselekményszálat nagyon gyorsan lezavarta az írónő.  Összecsapott volt, a tényleges rosszfiúk kiléte számomra kissé fura, ráadásul új misztikus szálakat is behozott Flinn, ami a történet szempontjából tökéletesen érthetetlen volt. Példának okáért a profécia Rachelről. Miért kell mindig olyan főhősökről írni, akik átlagos fiatalként kezdik, majd egy minden problémát megoldó megmentő lesz? Ráadásul Rachel már a regény elején is különleges volt, miért kell ezt fokozni? Valamint Sámson bibliai alakjának felbukkanását sem értettem, egyszerűen értelmetlen volt beletuszkolni Rapunzel történetébe.

Ami megmentette a regény végét, az a függőséget okozó saláta említése. Beleírni az eredeti Rapuzel mesének az elemeit szerintem elsőrangú ötlet volt, mert ezzel a húzással, sokkal kevésbé emlékeztetett a Tangledre.

Összességében nem volt baj, ha voltak hasonlóságok a fentebb említett Disney mesével. Ami talán probléma volt, hogy sokkal többet ki lehetett volna hozni a toronyba zárt lány történetéből, mert az alapok jól lettek lerakva, csak az épület lett olyan, mint a pisai ferde torony. A kezdeti nehézségek után egy izgalmas és rejtélyes sztori kibontakozását olvashattuk, majd jött egy mélyrepülés, a történet lezárásával.

A gyatra goodreadses értékelések ellenére mindenkinek javaslom, akik szeretik a modernizált meséket. Első próbálkozásra mindenesetre nem volt rossz Rapunzeltől… csak ne keverjük bele Sámsont.

Amit nagyon szerettem benne: Az alapötletet, a kisvárosi hangulatot és rejtélyt. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A regény befejezése.

Kedvenc karakter:  - 

Borító: 5/5

Pontozás: 5/3,5