Rég jöttem ezzel a rovattal, pedig ha valamit megszokhattunk, hogy Hollywood mindig is vevő lesz a könyvadaptációkra. Így nem meglepő, hogy összegyűlt pár eladott filmesjogról szóló hír, amiből most krimik és komoly témájú könyvek kerülnek terítékre.
A filmsorozat az első regénnyel, a Kakukkszóval fog kezdeni, amelyben Cormoran Strike, a veterán katona egy modell öngyilkosságnak tűnő halála után fog nyomozni. Rowling is közre fog működni a projektben, mely a BBC és a Brontë Film and TV koprodukciójában fog elkészülni, egyelőre ismeretlen premierdátummal (valamint castinggel - bár utóbbira már most roppant kíváncsi vagyok).
The Hollywood Reporter cikke szerint, Channing Tatum és Reid Carolin társrendezésében készül majd a film, melyhez most keresik a forgatókönyvírót. A film producere Peter Kiernan és Free Association nevű produkciós cége lesz, viszont casting szempontjából csak annyiról esett egyelőre szó, hogy nagy valószínűséggel Channing Tatum majd egy tanár szerepében fog feltűnni a filmben.

A brit irónő forgatókönyvíróként is részt fog venni a film készítésében, ami egy egyedülálló anyáról szól, akinek egyik gyerekét a társai terrorizálják, míg a másik egy matekzseni, de tehetségét nem tudja kamatoztatni, mert a magániskola megfizethetetlen a család számára. A bestseller történet párhuzamot von az Egy fiúról, Bridget Jones naplója és Little Miss Sunshine között, megspékelve egy sorsokat megváltoztató road trippel.
A regény hamarosan itthon is megjelenik a XXI. Század könyvkiadónak köszönhetően, május 25.-én, A lány a vonaton címmel.
A történet a tizennyolc éves Codyról szól, akinek a legjobb barátnője, Meg öngyilkos lesz. A lány bátor, de veszélyes utazásra indul Meg főiskolájára, Seattle éjszakai bárjaiba és a Nevadai sivatagba, hogy kiderítse barátnője halálának miértjeit, mely során még újra kell gondolnia a barátság, szerelem, bűn és megbocsátás fogalmát.
Ti melyik könyvadaptációt várjátok a legjobban?
Szia!
VálaszTörlésA felsorolt könyvek közül egyedül a Kakukkszót olvastam, de így is érdekes volt a poszt. Jó, hogy összeszedted őket. Nienna (aki névváltozáson átesett Nana001).
Én is csak a Kakukkszót olvastam, de (nem csak a várható film miatt), a többi könyv is kívánságlistán van. :D
Törlés