Jennifer L. Armentrout: Obszidián

Rengeteg pozitív véleményt hallottam, mielőtt neki kezdtem volna a regénynek, de ami végképp eldöntötte az olvasást, az a beleolvasós részlet volt.

A történetről: Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy rémes tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült. Aztán a srác megszólalt. Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem. Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam. Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Katy, a főhősnő karaktere rögtön szimpatikus lett a merészségével, könyvszeretetével és a blogmániájával. [Igen, jól olvastátok, Katynek tényleg volt egy könyvesblogja … :)] Daemon pedig a kívülről bunkó, szexi rosszfiú, belülről a meg nem értett, érzékeny, szeretnivaló srác karakterével győzött meg már első pillanatban arról, hogy nekem ezt a könyvet érdemes elolvasnom. Még annak ellenére is, hogy űrlények az alaptéma. Na, de ki tudna ellenállni Daemon-Katy sziporkázó szócsatáinak?  Én legalábbis nem tudtam.

– Következő kérdés? 
– Miért vagy ekkora seggfej? – A szavak kicsúsztak a számon, mielőtt meggondolhattam volna. 
– Mindenkinek ki kell tűnnie valamiben, nem?

A cselekmény, azon kívül, hogy nagyon érdekesen kezdődött, a már említett Daemon-Katy jelenetektől még izgalmasabb lett. Majd attól kezdve, hogy egyik akcióból a másikba csöppenhettünk, nem volt megállás.

Katy és Daemon

Katy érzelmes karakterének köszönhetően a vonzalmak és az érzelmek is sokszor középpontba kerültek. Még annak ellenére is, hogy kezdettől fogva egyértelmű Katy és Daemon kölcsönös vonzalma, a romantikus szál szépen, fokozatosan lett kidolgozva, valamint fontos megjegyezni, hogy a regény végére sem ment át ragacsos, vattacukor romantikává.

Szóval sok-sok oldalon keresztül teljes mértékben elégedett voltam a regénnyel, mert izgalmas volt, érzelemdús, és még az alapötlettel is megbarátkoztam - ami a fénylő ufókat illeti - egészen addig… amíg észre nem vettem valamit.  

Ismeritek azt az érzést, amikor olvassátok a történetet és folyamatosan az lappang a tudat alatt, hogy ez mennyire ismerős? És bár nem akarod semmihez sem hasonlítani a történetet, de mégis folyton előjön ez a gondolat és nem tudsz ellene tenni semmit. Az írónő tökéletesen beletrafált ebbe. Ugyanis én ki nem állhatom a cselekményklónozást, főleg, ha a Twilightról van szó. Ami pontosan megtörtént itt is.

Amikor Katy az új helyre költözött, még egyáltalán nem gyanakodtam. Hiszen rengeteg regény kezdődik így, új lány-új suli-helyes pasi szindrómával. Dee, Daemon tesója nagyon aranyos karakter volt a maga módján, bár beismerem, miután észrevettem az Alkonyat párhuzamot, egyre jobban Alicere hasonlított a szememben. A problémák akkor kezdődtek igazából, amikor Daemon megmentette Katyt a kocsi elől. Ha az ember lány pedig tovább olvassa, még több ilyen kisebb-nagyobb egyezéssel találkozhatott. Itt is van egy kisebb felsorolás:

Katy kisvárosba költözik – Bella szintén
Katy szeret olvasni – Bella szintén
Dee barátságos karaktere - Tiszta Alice
Az iskola furcsa, de menő, embertelenül gyönyörű és gazdag tanulói (Daemon, Dee, Ash, Adam, Andrew, valamint Matthew, a pótpapa) – a Cullen család
Lesa, a nagyszájú - Jessica
Carissa, a barátságos - Angela 
Daemon megmenti Katyt az autó elől – Edward megmenti Bellát az autó elől 
Katy könyvtárba megy, majd megtámadják – Bella könyvesboltba megy és megtámadják
Katy és új barátnői bálba mennek, ezért átmennek egy nagyobb városba, hogy ruhát vásároljanak – Belláék ruhát vásárolni mennek Port Angeles-be
Katyre ráhajt a suli egyik menő sráca és meghívja a bálba– Mike randizni akar Bellával és meghívja a bálba
Katy fokozatosan rájön helyi rémtörténetekből és pletykákból, hogy Daemonék nem emberek – Bella ugyanígy Edwardékkal kapcsolatban

Daemonék olyan földönkívüliek, akik világítanak - Edwardék olyan vámpírok, akik csillognak

Összefoglalva az elkerülhetetlent, kellett ez? Szerintem semmi szükség nem lett volna rá, hiszen kaphattunk volna egy igazán pörgős, YA regényt, kivételes karakterekkel és egy ritka alapötlettel. Amit végül meg is kaptunk, de teljesen más formában és körítéssel. Értem én, hogy a Twilight Saga története megihlette az írónőt, na de tényleg egy másik sikeres regényt kell alapul vennie? Nem hiszem.  

Dacára a fentebb említett problémámnak, még nem mondtam le teljesen a sorozattól. Csak egy kicsivel több eredetiséget várok az írónőtől, és máris jó úton lenne a regénysorozat. 

Mert akármennyire is igaz az a mondat, hogy az „Utánzás a hízelgés legőszintébb formája”, az csak a javára válna a Black testvérpárnak - már megint ez a név… - és kedvenc könyvesbloggerünknek,  valamint az egész Luxen sorozatnak, ha egy még egyedibb sztoriban lenne részünk. 

Amit nagyon szerettem benne: Katy és Daemon szócsatáit és a pörgős cselekményt. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: A "tvájlájtklónozás" minden mennyiségben, fúj!

Kedvenc karakter: Daemon, Katy

Borító: 5/5

Pontozás: 5/3,5