A történetről: A Tűz és Jég Dala történet a Hét királyság földjén játszódó lovagkori történet, ahol a Starkok, a Lannisterek és a többi királyi család vérre menő küzdelmet folytat a hatalomért és becsületért. Már aki.
Miután az előző királysegítő meghalt, Lord Eddard Starkot nevezi ki a király a Segítőnek, aki bár vonakodva, de elfogadja a címet és ezzel bekerül egy politikai játszmába, ahol „győzöl vagy meghalsz” és nincs középút.
Tíz napig harcoltam ezzel a több, mint nyolcszáz oldalas szörnyeteggel, de megérte. Mégha vereséget is szenvedtem vele szemben, mert ennyi erővel, egy sárkánnyal is verekedhetnék, akkor is a vesztes oldalán állnék. Lehetnék akár ravasz Lannister, becsületes Stark, akkor is így lenne. (Hát igen, néha az olvasni akarás, khmm…a tanulás kárára ment…) De most már legalább bevallhatom. Ez a könyv… hűűű. Soha nem gondoltam volna, hogy valami ennyire kikapcsol, szórakoztat, elgondolkodtat és sorolhatnám. Ennek a könyvnek az olvasása egy élmény. Történetileg, az első oldaltól az utolsóig. Még annak ellenére is, hogy a sorozatot már láttam, és amit nagyon szerettem. Szintén. De a könyv az más.
Ja, és mire utaltam, amikor azt írtam, hogy harcoltam ezzel a könyvvel szemben? „Ha a hatalmasok játszmáját játszod, győzöl vagy meghalsz.” mondta Cersei. Szerencsére nálam semmi ilyesmiről nincs szó. Arról van szó… a könyvet, ha megszereted, nincs menekvés. Magadhoz láncolsz ötször (remélem, lesz az hét is!) majdnem ezer oldalas regényt, amit csak olvasnál és olvasnál… és ott vannak a karakterek. Tényleg igaz, hogy a könyv legnagyobb értéke a szereplők és a sokszínű jellemük. Ha a könyv nem lenne izgalmas, csak megjelenne ez a rengeteg szereplő akkor is már egy élmény lenne. De a könyv izgalmas szóval egy szavam se lehet… Nincsenek ugyanolyan karakterek, egyik se fekete-fehér és minden huszadik oldalon meglepnek. Vagy minden tízediken. Nem tudom. Megszereted a szereplőket (még a sok figyelmezetés ellenére is!) csak olvasnál és olvasnál… és itt jön a probléma. Mert Martin bácsi olyan, mint egy rossz Télapó. Mindig van valami a puttonyában és az nem mindig piros alma, mogyoró és kinyírja a kedvenceidet. Vagy nyomorékká teszi, vagy levágják a kezét, megvakítják, vagy nem tudom. Szerencsére eddig a kedvenceim közül mind megúszta többé-kevésbé, de kitudja, mi történik a következő négy könyvben Jonnal, Aryával vagy Tyrionnal. Mint például szegény Ned Stark, aki sajnos túl becsületes volt ehhez a játékhoz.
Még megemlítendő a világ kidolgozása. Egy teljesen új világ, ami elvarázsol, a Hét királysággal, a Fallal valamikor a középkorban és minden kisebb momentummal. Mondhatjuk, hogy egy fiktív történelmi regény, de nyomokban fantasy elemeket tartalmaz, mert ott vannak a Mások, a rémfarkasok és az árnyak. A könyv végére pedig minden olvasónak megfogalmazódik a következő karácsonyi ajándéka egy Szellem képében. Vagy egy sárkányéban. A könyv utolsó oldalainál meg nem tudtam mit gondolni. Ellentétes érzelmek kavarogtak bennem, mert egyrészt meg akartam tudni a könyv végét, mint minden jó könyvnél. Másrészt be akartam végre fejezni, hogy tudjak végre egy kicsit szusszanni. Azaz tanulni, anélkül, hogy az olvasásra gondolnék. Harmadrészt meg, nem akartam befejezni a könyvet, vissza akartam menni az első oldalakra, hogy megint legyen egy olyan érzésem, hogy „van még hétszáz oldal” és ez akkor olyan, de olyan soknak tűnt és csak belemerülni ebbe a világba és csak olvasni és olvasni…
 |
| Milyen érdekes, hogy ezen a képen, pont mindenki rajta van, akit szeretek. (Danyt a 3. évadra szerettem meg) |
Amit nagyon szerettem benne: A karakterek kidolgozását, mert mindig meglepnek, de amúgy... mindent.
Ami kívánnivalót hagy maga után: Ha nagyon bele akarok kötni, akkor a számomra nem szimpatikus szereplők túlzottan (tehát kicsit hosszabban) megírt fejezeteit. De ebből nem volt sok.
Kedvenc karakterek: Tyrion, Arya, Jon
Borító: Egyszerű, de igazán illik a történethez.
Pontozás: 5/5* - Hol a következő rész?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése