Rengeteg pozitív véleményt
hallottam, mielőtt neki kezdtem volna a regénynek, de ami végképp eldöntötte az
olvasást, az a beleolvasós részlet volt.
A történetről: Amikor – éppen az
utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem,
hogy rémes tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg
unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös
zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült. Aztán a srác megszólalt. Daemon
dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán,
amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint
megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő
idegen a szomszédból megjelölt engem. Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült,
Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind
az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan
fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg
élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam. Mármint ha
nem ölöm meg addig én magam…