Robert Galbraith (alias J. K. Rowling): Kakukkszó

Cormoran Strike, mint a következő Holmes vagy Poirot?

Úgy bizony. Csak éppen a huszonegyedik században, guglival, wikivel, DNS elemző programmal és kamerás felvételekkel felszerelve .

Amikor megtudtam, hogy Rowlingnak új könyve jelenik meg, amit álnéven írt, finoman szólva is majdnem kiugrottam a bőrömből. Hiszen Rowlingról van szó, nem? A Harry Potter megteremtőjéről! Természetesen tudtam, hogy kockázatos lesz, ha elolvasom – mert egy teljesen más műfajról van szó és a Harry Potterrel az írónő nagyon magasra tette a lécet – de még mindig reméltem, hogy kevesebb esélye van annak, hogy csalódjak, mint egy Átmeneti üresedésnél, mert a krimiket valamikor régen imádtam.  (Utóbbit ezekből az okokból kifolyólag még mindig nem mertem kézbe venni.)

Így, amint tehettem, elolvastam.  Egyáltalán nem bántam meg. 

A történetről: Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.

Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi kmeei magát…

Rowling már az első oldalaktól kezdve visszaröpített azokba az időkbe, amikor még faltam a gyilkosságos sztorikat.  Egy gyilkos sztori ez is, pontosan. Már maga a bűnténynek a körülményei is nagyon érdekesek - egy depressziós modell öngyilkossága vagy inkább meggyilkolása? - de ami legjobban lenyűgözött, az a részletekig menő karakterizálás még a mellékszereplők terén is. 

Strike karaktere lassan, fokozatosan a szívemhez nőtt. Bár az elején még emlékeztetett egy kicsit a múlt legendás magánnyomozóira, de az írónő oldalról oldalra bebizonyította, hogy Strike és más detektívek jelleme között csak azért látok párhuzamot, mert még a profi nyomozóképességek ellenére is mind emberből vannak. 

Strike, bár profinak mondható a munkájában, de maga is küzd a saját problémáival. A barátnőjével szakított, a fél lábát elvesztette Afganisztánban, ügyfelek híján még mindig küzd az adóságaival, ráadásul a saját irodájában alszik, ahol zacskós levest vacsorázik. Bár az írónő Strike-ot nem állítja be annyira jóképűnek, de mégsem szánalomra méltó a nők körében, ráadásul sebezhetősége ellenére is intelligens és precíz - ami a munkájában létfontosságú. 

A másik főszereplő, Robin, aki titkárnőként ideiglenes állást kap Strike nyomozói irodájában. Bár Strike-al való munkakapcsolata elég döcögősen indult, de a könyv végére őt is magával ragadja a bűntény körüli rejtélyek és izgalmak. Női karakterhez képest egyáltalán nem buta, ráadásul titkárnőként nem alkalmazható színészi képességeit is jól kihasználja Lula Landry halálának ügyében. Strike és Robin hihetetlenül jó párosát rögtön megkedveltem, remélem még sok bűnesetet fognak még együtt felgöngyölíteni. 

A többi mellékszereplő szintén jól ki volt dolgozva, kezdve az áldozattól egészen az utolsó gyanúsítottig. Rowling jól bemutatta Lula Landry életét, a sikeres modellét, akinek az élete bár kívülről irigylésre méltó, de belülről már egyáltalán nem az. A hírnév és reflektorfény árnyoldalai valósághűen voltak ábrázolva - gyanítom, hogy Rowling a saját tapasztalataiból is merített ihletet.

A cselekmény maga lassú folyású, ahol nem az akción, hanem a karakterek problémáin van a hangsúly. Strike a könyv háromnegyedében embereket kérdezget ki, nyomoz, majd a megoldásra rájőve meglep a végén, ahol egy ütős végjátékot követően leleplezi a gyilkost, akire természetesen megint nem gondoltam. Dacára annak, hogy a történet nem a legpörgősebb, én még is élveztem minden sorát. A már említett karakterizáláson kívül ugyanis felfedeztem azt a J. K. Rowlingot is ebben a könyvben, akinek köszönhetően függővé váltam egy másik könyvsorozattól, aki miatt alig tudtam letenni a könyvet, akármi is történt éppen… 

Nem tudom, hogyan értékeltem volna, ha nem tudom pontosan, ki írta, de mivel más a helyzet, azt mindenesetre elmondhatom, hogy a regény stílusra nagyon olvasmányos és –igen, Rowlingos is. Bár az igaz, hogy a Harry Potterekhez képest sokkal vulgárisabb, de jó volt látni az írónőnek ezt a felnőttesebb oldalát is a regényekben.

Összefoglalva a történetet, Rowling sikeresen elérte azt, hogy nosztalgiázás szempontjából  - de nem csak amiatt – újra elkezdjek majd krimiket olvasni.  Most pedig, a Kakukk megszólalása után várhatjuk együtt a Selyemhernyó kikelését itthon, ami még idén jön. :) 

Amit nagyon szerettem benne: A karaktereket és a nyomozás menetét. 

Ami kívánnivalót hagy maga után: Egy kicsit több akció jöhetne a következő részekben. 

Kedvenc karakter: Strike, Robin 

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5